Megerősítették, hogy Jenna visszatér majd a 3. évadban. Elena múltjába tekintünk majd vissza. Ebben a részben találkozunk Elena igazi szüleivel is.
A The Vampire Diaries sorozat sztárja után bomlanak a férfiak az életben és a sorozatban is.
A The Vampire Diaries sorozattal Nina Dobrev egy csapásra hatalmas népszerűségre tett szert, és több millió férfi rajongót is szerzett magának. Nemcsak a színésznőért, hanem az általa alakított Elenáért is odavannak a környezetében lévő hímnemű egyedek. A sorozatban a jókislányért dobogott egykoron Matt szíve, ő a gyengepontja Damonnak és Stefannak, és ráadásul a hírek szerint Elijah is gyengéd érzelmeket táplál iránta.
Matt Davis is hangot adott véleményének, miszerint csodálkozik rajta, hogy Alaric még nem kapott lehetőséget, hogy bebújhasson Elena ágyába. Persze, mindezt csak viccnek szánta, hiszen tisztában van vele, hogy ő pótszülőként van jelen a hősnő életében, bár egyáltalán nem bánna egy-két romantikus jelenetet Ninával.
A színésznő szíve azonban egyre bizonyosabban a kék szemű Ian Somerhalderért dobog, akivel ugyan a mai napig nem erősítették meg a kapcsolatukról szóló híreket, de a testbeszédük a jó megfigyelők szerint mindenről tanúbizonyságot tesz. Persze az Alaricot megformáló színésznek sincs oka búslakodásra, hiszen folyamatosan új barátnőket kap a szériában, és ki tudja, mit hoz a jövő. Katherine-nel még akár egy ágyba is kerülhet.
Ha Ian Somerhalder kitesz Twitterre egy képet, amin nincs ő maga rajta, azt kívánjuk, hogy Vámpírnapló-spoiler legyen az, mint legutóbb is, amikor nyilvánossá tette, hogy a májusban levetítendő utolsó rész címe a The Departed, azaz Az Elhunyt.
Az E! Online-nak elég logikus ötletei vannak, hogy miért is ez a címe a harmadik évad végének, ugyanis nagy bizonyossággal Elena szűleit fogjuk látni, ahogy a Wickery Bridge-n hajtanak keresztül. Az E! megtudta, hogy már beválogatták Elena szűleit, de a rajongók nem lesznek annyira szerencsések, hogy megtudják még kik azok. Azt azonban tudjuk, hogy a szűlők legtöbbet a víz alatt lesznek képernyőn és jó néhány soruk is lesz a forgatókönyvben.
forrás: http://ninad.fanzoom.net/
Lassan vetítésre kerül a Vámpírnaplók harmadik évadjának utolsó része a tengerentúlon, de a szezon még rengeteg meglepetést tartogat a rajongók számára.
E hét csütörtökön adta le a The CW a nagy sikerű sorozat, a Vámpírnaplók harmadik évadjának 17. részét, Break On Through, magyarul Áttörés címmel. Így mindössze öt epizód maradt ebből a szezonból, de még rengeteg meglepő fordulatot tartogatnak a hátralevő részek.
Mint korábban kiderült: valakitől el kell búcsúznunk az utolsó részben, és az első számú jelölt a vámpírvadászt alakító Matt Davis. Alaric halála nem is lenne olyan meglepő az utóbbi néhány rész alapján, hiszen a gyűrűje, ami rengetegszer megmentette a haláltól, egy Alapító családok tagjait gyilkoló gonosz alteregót hozott ki belőle. Ez alapján nagy esély van rá, hogy valaki vagy esetleg saját maga végezni fog vele a huszonkettedik, The Departed (Az elhunytak) című epizódban.
A három főszereplő Elena, Damon és Stefan valószínűleg biztonságban vannak, de sajnos még bármi megtörténhet. Michael Ausiello viszont annyit elárult, hogy Klaust biztosan életben fogják hagyni. Lehet, hogy sikerül békében megélniük Mystic Falls lakóinak az Ősökkel?
„Klaus ma már a sorozat állandó és meghatározó szereplője, így az ellenségei próbálják majd kerülni a konfliktusokat. Azt nem mondom, hogy végleg lemondanak a hibrid elpusztításáról, de még ez is számításba jöhet” – nyilatkozta Paul Wesley.
Nemsokára egy hét tavaszi szünet következik, de a visszatérés után, a 19. résztől a Salvatore testvérek és a gyönyörű hasonmás, Elena szerelmi háromszöge nagy meglepetéseket fog hozni. Az E!Online értesülései szerint egy nagy összecsapás várható, és Julie Plec is felcsigázta a rajongókat azzal a kijelentéssel, hogy több csókjelenet lesz látható az utolsó néhány epizódban, mint az egész eddigi évadban.
A The Vampire Diaries sorozat rajongói ismét elkezdhetnek izgulni kedvenceikért, hiszen valakire fájdalmas vég vár a harmadik szezon végén.
A The Vampire Diaries sorozat egy hosszú szünet után most csütörtökön tér vissza a képernyőkre a tengerentúlon és a hírek szerint ezzel az epizóddal fognak csak igazán beindulni az események Mystic Fallsban.
Nina Dobrev, akinek az ágyába még pótapu is szívesen bebújna, a PaleyFest alkalmával elárulta, hogy Stefan ismét közeledni fog Elenához, ami persze nem nyeri el mindenkinek a tetszését, de mást is megosztott a finálé epizóddal kapcsolatban.
„Hatalmas pillanatok lesznek, vidám pillanatok, de természetesen a végén tragédiával fog zárulni” – mondta el a színésznő az interjú során.
A rajongók elkezdhetik rágni a körmüket, hogy vajon melyik karakter lesz Julie Plec áldozata a harmadik szezon végén, de persze még számos kérdés nyitva áll a tragikus végkimenetelig. Vajon Klausnak sikerül meghódítani Carolinet? Damon ismét a rosszabbik énjét érvényesíti? Bonnie édesanyja hogy bírkózik meg új életével? És Elena? Vajon végül melyik Salvatore fiú oldalán találja meg a boldogságot? Május végéig mindenre választ kapunk.
Gondolom feltűnt, hogy eléggé el voltam tűnve, de nagyon sok dolgom volt… :S Na mindegy. A lényeg hogy most már utolértem magam tanulás ügyileg is úgyhogy tudok megint frisselni.
Nagyon köszönöm, hogy távollétem alatt is támogattatok!
<3
Jövőhéten véget ér a második évad
, méghozzá igencsak izgalmas lezárással. Kíváncsian várjuk a folytatást!
Igazán nagyon köszönöm hogy ennyien látogatjátok az oldalam. Igyekszem a frissekkel de nagyon kevés időm van. Nemsokára (remélem) megint tudok majd frisselni
A The Vampire Diaries sorozat csillogó szemű vámpírja imádja az állatokat, és mindig együtt hajtja álomra a fejét cicáival.
Ian Somerhalderről köztudott, hogy nagy állatvédő, és a rajongók segítségét is igénybe veszi, hogy minél többet tehessen a környezetért. A színész azonban nem csak a veszélyeztetett állatokért van oda. Otthonán is három házikedvenccel osztozik.
”Három állat van az ágyamba, így a szőr mindenhol ott van. Kicsit fura ezt mondani, de én a cicáimmal érzem magam szexinek.” – vallotta be a People magazinnak a vérszívó szépfiú, aki kifejezetten örül annak, hogy barátnője is jól kijön kedvenceivel.
A People magazin által is az egyik legszexisebbnek tartott színész egyébként saját bevallása szerint akkor érzi magát igazán jóképűnek, ha ébredés után még van ideje pihenni és relaxálni egy kicsit, mert így regenerálja a szervezetét.
Arra, hogy mit tartogat a The Vampire Diaries harmadik szezonja a továbbiakban a részünkre még egy jó darabig várunk kell, de Ian önálló filmjei jelenleg a magyar adókat is elárasztják. A Cinemaxon a 2001-es Az élet háza című drámát vetítik, míg a Filmboxon három filmjét is leadják a jövő hét folyamán.
Forrás: http://starity.hu/
Sziasztok! Köszönöm hogy látogattatok.
Most már egy rég óta nem írok, gondolom feltűnt. Nyáron sokat nyaraltam, azért nem tudtam írni, most pedig azért nemtudokj mert most lettem gimis és próbálok belerázodni… de ígérem igyekszem…
« Older Entries












